A tökmagolaj
Figyelem, hamisítják!
A
gyógyszerek és élelmiszeradalékok mellékhatásaitól terhelt világunkban egyre többen keresik a
természetes gyógyíreket a legkülönbözőbb bajaikra. Sajnos azonban nem
ritka, hogy az amit veszünk, nem az aminek árulják. A kereslet
növekedésével együtt kialakuló árverseny, de elsősorban a kapzsiság
egyes forgalmazókat, sőt néha magukat a termelőket is ráviszi a
csalásra. Igen, sajnos még akkor is
elfordulhat, hogy hamisított olajat vásárolunk, ha közvetlenül a
termelőtől vesszük meg, én legalábbis már jártam így egyszer, ezért is
gondoltam, hogy hasznos lehet mások számára az ezen az oldalon leírt
információ.
A tökmagolaj régóta használt szer a prosztata- és hólyagbántalmak
gyógyítására, de salátákra, és ételekhez is kítűnő. Ezt az olajat
sajnos a
hamisítók, amennyire az érzékeim nem csalnak, gyakran a
töredékét érő, gyógyászati szempontból jelentéktelen napraforgóolajjal
hígítják, aminek viszont teljesen más az összetétele is.
Elég, ha annyit megemlítek, hogy a napraforgó olajában nagyon magas a
töbszörösen telítetlen zsírsavak aránya, mintegy 69%, a tökmagolaj
15%-ához képest. A magas Omega 6 arány pedig növelheti a mellrák
(menopausa után) és a prosztatarák előfordulásának valószínűségét.
Ezért tehát nem pusztán a pénzünk bánhatja, ha nem tudjuk mivel van
dolgunk.
Nem kell azonban megijedni, a tiszta tökmagolaj felismerhető, mivel
mind a színében, ízében, sűrűségében, átlátszóságában, illatában
különbözik a napraforgóolajtól. Tehát elég hozzá akár csak egyetlen
érzékszervünk, már a hallás kivételével persze, hogy rájöjjünk, hogy
becsaptak-e.
Hogyan ismerhetjük fel a valódi tökmagolajat?
Vegyünk elő egy darab papírt és egy evőkanalat.
Íz, illat
A hamisítatlan tökmagolajnak félreismerhetetlen tökmag illata van. Aki már
evett tökmagot, az ismeri milyen. A
hígított olajnak is van illata, de nem tökmag, hanem valami más és sokkal enyhébb.
Szín

A
tökmagolaj pirosasbarnának látszó, ám valójában zöld folyadék. A
kanálba öntött hamisítatlan tökmagolaj rikító élénkzöldnek
látszik ott, ahol a legvékonyabb a réteg. (első kép, bal oldal) A
hígítottnál az olaj
széle, színtelen, vagy csak sápadtzöldes árnyalatú. (első kép, jobb
oldal) Ha a kanálban az olajat előrebillentjük meg vissza, a
hígítatlan,
valódi tökmagolaj láthatóan nehezebben fog folyni a sűrűsége miatt,
valamint jóideig hátrahagy egy szép, zöld színű olajfilmet, ellentétben a
hígítottal. (második kép) Ugyanezt tapasztaljuk, ha csak egyetlen
cseppet cseppentünk a
kanálba, vagy egy alufóliára. A tömény tökmagolaj zöld hártyát képez, a hígított majdnem színtelent, a hígítástól függően.
Ha pedig az ujjunkat kissé belemártjuk az olajba, a valódi tökmagolaj esetében az ujjunkon
is látjuk a zöld színt, míg a hígított színtelennek látszik.
Végül ha egy kevés olajat elkenünk egy papíron, a hígítatlan olaj
egyértelműen jelzi a zöld színével, hogy ő az igazi. (harmadik kép)
Tehát a
hígított olaj is pirosasbarna, de a kenetét, vagy az általa képzett
filmet már nem, vagy csak alig látjuk zöldnek. (Megjegyzem, a fehér
papíron nem olyan szép zöld az igazi olaj sem, mint a kanálban, vagy
ha tiszta víz felszínére cseppentjük. A vízfelszínre csöpögetéses
módszert azért nem javaslom tesztre, mert úgy még erősebb hígítás
esetén is zöldnek látszik az olaj.
Sűrűség, átlátszóság
Azt már említetem, hogy a tökmagolaj sokkal sűrűbb, mint a hígító
ágens, ezért nehezebben is folyik. A képen lévő kanalakat megnézve
viszont még az avatatlan szemlélőnek is azonnal feltűnik, hogy a bal
oldali kanálban lévő, sűrűbb,
igazi tökmagolajon át nem látszik a kanál, addig a hígított olajon
keresztül
nézve egyértelműen megcsillan a kanál belseje. Ha bármennyire is átlátszik, az hamis, hígított
olaj.
Nibiru 2011.05.24
|
|