|
Csökkentett deutérium tartalmú ivóvíz készítése házilag?
Az alábbi írás egy internetes fórumról lett archiválva 2006-ban,
az eredeti helyről már
eltávolították.
A
szerző alábbi elmélete,
amivel a (rák elleni egyik csodaszernek is ismert) csökkentett
deutérium tartalmú ivóvizet házilag is el lehet készíteni, sokakat
felvillanyozott, engem is. Aztán később elkezdtem foglalkozni a témával
és arra jutottam, hogy kicsi a valószínűsége, hogy a
gyakorlatban is alkalmazható ez az eljárás. Az is igaz viszont, hogy
még senki sem próbálta ki! Először a diffúzió jelensége kezdett
aggasztani, majd a deutérium-oxid molekulák viselkedésére vonatkozó
kérdések, ezért aztán majdnem úgy döntöttem, hogy leszedem a
cikket a honlapról, de végül meggondoltam magam. Inkább kiegészítettem
azzal néhány gondolattal és magyarázattal,
ami eszembe jutott, hátha valakinek ötletet ad valakinek ez az egész
más témához, vagy netán lehetősége van olyan hiteles méréseket végezni,
melyekkel cáfolni, esetleg megerősíteni lehet az alant olvasható
elméletet.
A keretes részek tehát a saját bejegyzéseim, de az eredeti szöveget, mely ismereteim szerint már sehol
máshol nem olvasható, közel változatlan formában adom közre.
Nem tudom, igaz-e, hogy a deutérium-mentes víz,
csodákra képes egyes daganatos betegségeknél, de ha igen, akkor
minden rászorulónak joga van hozzá!
Ezt a terméket az utóbbi másfél évtizedben
kezdték favorizálni, de a körülötte mesterségesen keltett hisztéria
és a hozzákapcsolódó és harácsoló kufár szellem felháborító. Azokról
húzzák le a sokadik bőrt, akiket már amúgy is tönkre tett - anyagilag is - a betegség. (Megjegyzem ez többnyire igaz a
daganatellenes szernek hirdetett minden termékre.) Egy embernek naponta majd 3 liter
folyadékot kell elfogyasztania. Ez, attól függően, hogy hol veszi az
ember 3000-3800 Ft naponta naponta!
Tegyük fel, hogy tényleg hatásos (az
állatkísérletek állítólag jó eredménnyel zárultak), akkor viszont
miért nem engedélyezik a gyógyszerként való forgalmazást? Így csak
egy lehetőséget látok: a gyártónak sokkal nagyobb érdeke fűződik
ahhoz, hogy bárki megvehesse azt, de 2 literenként 2010-2548 Ft-os
áron. A gyártó (nem mondom ki a nevét, de könnyű megtalálni)
kizárólagos joggal rendelkezik - saját állítása szerint, vagyis
monopolhelyzetben van. (Ez azonban nem zavarja a feketekereskedelmet. A
Pécsi klinikán hallottam, hogy 5 literes kiszerelésben literenként
1600 Ft-ért árulnak valami kétes
származású löttyöt Élet Vize fedőnéven.)
Házilag készített csökkentett deutérium tartalmú ivóvíz
A természetes hidrogén H : D = 6000 : 1 arányban
tartalmazza a kettes tömegszámú nehézizotópot, a deutériumot. A
deutérium a tríciumhoz hasonlóan, a hidrogén egyik izotópja. Kémiai
szempontból ez is hidrogén, csak nem olyan stabil az atomszerkezete,
nagyobb a tömege, valamint eltérés mutatkozik egyéb tulajdonságaik
között is. A közönséges víz (H2O) és a deutérium oxidja, a nehézvíz
(D2O) között is szembetűnő a különbség.
| |
H2O |
D2O |
| Olvadáspont: |
0,00 C° |
3,82 C° |
| Forráspont: |
100,00 C° |
101,42 C° |
| Sűrűség 20 C°-on (g/cm3) |
0,9982 |
1,1056 |
| A legnagyobb sűrűséghez
tartozó hőmérséklet: |
3,98 C° |
11,6 C° |
(Adatok a Természettudományi kislexikonból.)
Ezekből egyértelműen következik, hogy a nehézvíz
egyszerű fizikai vagy kémiai eljárásokkal szétválasztható a
közönséges víztől.
1. Miután a közönséges víz jege már 0,0 C° -on
olvad a nehézvízé, pedig csak 3,82 C° -on, elméletileg könnyű a
feladat, de mert a mikroszkopikus méretű nehézvíz-jég szemcséket
házilag nem tudjuk kiszűrni, ezért számunkra nem ez a megoldás.
2. A természetes víz desztillációjakor a nehézvíz
a maradékban dúsul fel, tehát a desztillált vízből eltűnik. De mivel
a desztillált víz, ivásra alkalmatlan, ez sem a járható út.
A
szóban forgó víz gyártója frakcionális desztillációval állítja elő a terméket. A frakcionális desztilláció kőolaj
lepárlásakor kiválóan működik, de víz esetében nehezen alkalmazható,
mert rendkívül
kicsi a deutérium és a víz forráspontjának különbsége, ráadásul a víz
melegítésekor akkora felfelé történő áramlás keletkezik, hogy a
vízgőz magával ragadja a deutérium-oxid molekulákat is. (Ezért bár nem a melegítés
közbeni diffúzió jelenti a
problémát, a
sima forralásos megoldás nem járható.) A gyártó tehát minden
valószínűség szerint valami több lépcsős vákuumos, vagy túlnyomásos
eljárást alkalmaz.
A desztillált vízről
A desztillált víz alkalmas ivásra. Vannak is akik kúraszerűen isszák.
A
kérdésben egyébként pro és kontra írások egyaránt megjelennek. Én azt
mondanám, hogy ez a kérdés nem igazán tisztázott, de sokkal több érv
szól amellett, hogy a desztillált víz iható, sőt egészséges. Valahogy
az az érzésem alakult, ki, hogy a desztvíz-ivás ellenzése
inkább az ásványvíz-ipart hivatott megvédeni. Érthető, hiszen a az
ivóvíz minőségének romlásával (vagy inkább rontásával) együtt exponenciálisan nő a
fejlett világon az
ásványvizek fogyasztása. Erről írtam egy
külön cikket
is.
|
3. A víz elektrolitikus bontásakor feldúsul, de
ez az eljárás is inkább a nehézvízgyártásban használható.
|
Pedig nem! Fordítva kell gondolkozni. A
D2O bomlási feszültsége nagyobb, mint a vízé. 100%-ban
deutérium-mentes víz állítható elő tehát az elektrolízis
folyamán felszabaduló hidrogén elégetésével! Ez tehát
járható út lenne, házilag azonban nem kivitelezhető,
legalábbis olyan mennyiségben nem, amire egy beteg embernek
szüksége lenne naponta. |
4. A házilag is kivitelezhető, csökkentett
deutérium tartalmú ivóvíz előállításhoz a legkézenfekvőbb az, ha a
nehézvíz és a közönséges víz fajsúlya közötti különbséget használjuk
ki. Ez a különbség már 20 C° -on is jelentős, 1 liter közönséges víz
épp hogy csak eléri az 1 kg-t, míg a nehézvíz meghaladja az 1,10
kg-t is. De, mert 11,6 C° -on ez a különbség még nagyobb,
legkönnyebben az egyik legegyszerűbb fizikai eljárással, az
ülepítéssel választhatjuk szét a két összetevőt.
Egy lefelé kúpos aljú, és alul csappal ellátott
edényben, egy állandó 11.6 C° -os hőmérsékletű helyen (pl.:
hűtőszekrény) pár órai ülepítés után kiengedjük az aljára
leülepedett nehézvizet (egy kb. 10 l-es edénynél, 1 dl-t). Valójában
elég lenne 6 literenként 1 ml is, de így biztosak lehetünk az
eredményben.
Fontos! Az edény tetején is legyen nyílás vagy
szelep, különben a kifolyó víz mellett buborék megy vissza az
edénybe, ami felkavarja a vizet, és akkor hiába ülepítettük, biztos,
hogy nem távozik el a nehézvíz az edényből.
Nem találtam fel a spanyolviaszt, mert a nehézvíz
tulajdonságai (tények) adottak. Ezek viszont automatikusan adják a
megoldást.
Sok sikert és jó egészséget kívánok hozzá!
la mancha
Az ülepítéses eljárás problematikája
A víz diffúz állapotból történő ülepítése
rendkívül hosszú időt vesz igénybe, még akkor is, ha sikerül a
hűtőt folyamatosan azonos hőmérsékleten tartani. És már ezzel is
gondok vannak. A hűtőben ugyanis nem állandó a hőmérséklet,
hacsak be nem építünk egy ventillátort, ami kavarja a levegőt. A
hűtő felső részén eleve magasabb a hőmérséklet, mint
lejjebb, ami természetes. A hőmérséklet pedig folyamatosan
ingadozik még egy zárt hűtőben is bizonyos intervallumban,
a termosztát paramétereinek megfelelően, mely a kompresszort ki
és bekapcsolja. Ha pedig nem tökéletesen egyenletes hőmérsékletű
térbe helyezzük az ülepítő edényt, nem áll le a folyadék
mozgása. Amikor pedig kinyitjuk az ajtót, akár tíz fokot, vagy
többet is emelkedhet a hőmérséklet, ami ismét beindítja a
diffúziót. Az edény szigetelésével ezt meg
lehet ugyan gátolni, de akkor még mindig megmarad az idő
kérdése. Feltéve tehát, hogy van egy speciálisan kialakított
hűtőnk, és egy enyhén szigetelt tartályunk, akkor is várnunk kéne
három hónapot, fél évet, vagy akármennyit, nem lehet tudni, ehhez
méréseket kéne végezni. Az biztos, hogy pár óra ülepítéssel nem
működhet a dolog.
A nem megfelelően megválasztott edényben
leeresztéskor folyadékörvénylés léphet fel, ami (legalábbis
részben) újra előállítja a diffúz állapotot, a stabilizált hőmérséklet
ellenére. Ezért olyan speciális formájú edényre volna
szükség az ülepítéshez, amivel ezt el lehet kerülni. Persze ez a
legkevesebb.
A
legnagyobb kérdés azonban az, hogy a deutérium-oxid molekulái hogyan
viselkednek a vízben? Mert ha a viszkozitás, vagy a H2O molekulák közötti
kohézió
a fajsúlyra ugyan nehezebb, de igen csekély mennyiségű (1:5000) D2O
molekulát a vízmolekulák között tartja, akkor a deutérium-oxid
különválasztása a víztől ülepítéssel fizikailag lehetetlen! Ahogy
egy oldatból sem lehet ülepítéssel különválasztani a benne oldott
anyagot. Márpedig nagyon valószínű, hogy így van, különben a
németek is az egyszerű, és nagyságrendekkel kisebb energiaigényű
ülepítést választották volna a nehézvíz gyártásához a II.
Világháborúban, és nem építettek volna vízerőművet külön
erre a célra.
|
|
|
