Egészség - Emberi tápgyárak                                                                   Frissítve:  2011.03.10

Barátaim oldalai

Hús

A nagyüzemi intenzív hús- és tejtermelés nem csak az alacsony minőségben standardizált, esetenként az egészségünkre káros élelmiszert is jelentheti, hanem az állatokkal való szégyenletes bánásmóddal is együtt jár. Kattints a feljebb található képre, ami elvezet a Meatrix világába. A linken magyar nyelven nézhetsz végig egy mókás, ugyanakkor véresen komoly animációt, amely nagyon jól bemutatja a jelenlegi helyzetet. Ha értesz angolul, akkor itt találod meg ugyanazt.

A kis animáció jól megmutatja, hogy miért kell kitartanunk hazánkban a kisebb üzemméret mellett. Fontos információ, hogy nálunk még csak most próbál megtelepedni az a holland nagyipari sertéstenyésztés, amelyek miatt Hollandia már  környezeti katasztrófával küzd. Egyelőre még időben vagyunk. Vagyis lennénk, ha lenne kormányzati szándék a helyzet kezelésére.

Az USA-beli és Nyugat-európai hústermelő nagyüzemekben általánosnak mondható (60% fölötti) a szemérmesen csak hozamfokozóknak nevezett növekedést serkentő hormonok és az antibiotikumok használata. Az eljárás az öreg kontinens hústermelő nagyüzemeiben a tiltás ellenére is vastagon gyakorlatnak számít. De a takarmányokkal is folyton trükköznek, aminek folytán a legkülönbözőbb mérgek kerülnek az állatokba.
Így lesz dioxinos az ír májas, a német csirkehús, vagy a tojás, vagy a megengedett határérték fölött tízszeres(!) mennyiségű penicillin tartalmú a szintén Németországból származó sertéshús. Sajnos ritka, hogy még az áruházakba érkezés előtt kiderüljön a probléma. Van, hogy egy-egy cég évekig mérgezi az embereket, a bírság pedig nem eléggé elrettentő.

A baromfiiparban elsősorban antibiotikumokat használnak, hogy az állatok gyorsabban nőjenek, hamarabb elérjék a vágósúlyukat. Az ún. brojler csirkék a mai napig mind így készülnek, 39 nap alatt. A borjak és fogyasztásra szánt húsmalacok nagyüzemi tenyésztése is hormonok és antibiotikumok adagolásával történik. Az állati eredetű élelmiszerekben rendszeresen fellelt antibiotikum és már szennyező anyag tehát még véletlenül sem valami gyógyítási maradvány, agy ilyesmi. Mégegyszer leírom, hogy nehogy félreértés legyen: nem azért használnak antibiotikumokat, hogy a csirkéket, sertéseket, vagy hízómarhákat megvédjék a fertőzések ellen, hanem mert ha azzal etetik őket, jóval gyorsabban nőnek! Ezért jutottunk mára odáig, hogy egyre-másra alakulnak ki úgynevezett szuperbacillusok,  melyek ellen semmivel sem tudunk védekezni. Kevéssé ismert tény, hogy egyre több gyógyszergyár áll le az antibiotikumok fejlesztésével, mert lassan már minden kórokozó rezisztens az antibiotikumokkal szemben, köszönhetően az ipari hústermelésben az állatokkal feletetett antibiotikumoknak. Olyan, néhány évtizede még könnyen gyógyítható betegségek rezisztens és halálos változatai kezdenek terjedni a Földön (pl. TBC, Staphylococcus aureus, stb.) ami hatalmas gyógyíthatatlan járványokat vetít maga elé.

Az EU az állattenyésztésben először a hormonok alkalmazását tiltotta meg, majd a fent felismert veszélyre hivatkozva az antibiotikumos hozamfokozást is. Ez utóbbit csak 2006-ban. Hiába azonban a tiltás, a legtöbb nagyüzem mind a mai napig használnak antibiotikumokat hozamfokozóként. Ez derült ki egy az EU-ban végzett ellenőrzés során. A büntetés tétel olyan minimális, hogy az üzemek szemrebbenés nélkül kifizetik. És mindez a fokozott profitérdekeltség miatt. Pusztán a növekedési hormonok alkalmazása a vágómarhák esetében 32%-kal nagyobb tömeget eredményez, miközben 50%-kal csökken húsuk zsírtartalma, nem beszélve arról, hogy ez jelentős takarmány megtakarítást is jelent, mivel az állatok hamarabb elérik a vágósúlyukat. A növekedést serkentő hormonok használata - mint azt említettem - az EU-ban jelenleg tiltott, mert bebizonyosodott, hogy fejlődési rendellenességeket okozhatnak az embernél, de káros hatással vannak a belső elválasztású mirigyekre, az immun- és az idegrendszerre, sőt van amelyik kifejezetten rákkeltő. Jelenleg ezen húsok importja is tiltott. Ennek ellenére korántsem menekültünk meg tőle, mert egyrészt még mindig folyamatban van az az eljárás, melyet a tiltás miatt indított az USA a WTO-nál az EU ellen. Másrészt szakmai berkekben köztudott, hogy a profitérdekeltség és a verseny a nagyüzemeket az EU-ban is rákényszeríti a különböző hozamfokozók használatára. A növekedési hormonokkal való kezelés hasonlóan illegális iparággá nőtte ki magát, mint a sportolók doppingolása. És tudjuk, hogy az argentin marhahús azért olcsóbb a szállítás ellenére, mert őket nem köti semmiféle előírás. Ahogy az USA-beli társaikat sem. Az, hogy az EU-ban esetlegesen tilalom van érvényben, amúgy sem zavarja a WTO szárnyai alatt ide húst exportáló amerikai üzemeket. Hiszen, amit nem lehet kimutatni, az nem tiltott!

A hazai termékek fogyasztása mellett szól elvileg, hogy nálunk csak a telepi ellátó állatorvos rendelete alapján keverhetnek antibiotikumot a takarmányba, indokolt esetben. A vágóhídon aztán külön ellenőrzik hogy van-e a húsban valami szermaradvány, így a hazai húsban nemigen találni antibiotikumot. Ráadásul az antibiotikum drága, a hazai tenyésztők nem nagyon engedhetik meg maguknak a használatát.

A gyakorlatban azonban nem tudhatjuk, hogy a magyar eredetű nagyüzemi húsban milyen maradványok vannak pontosan. A Németországban már alapkönyvnek számító és Magyarországon is kiadott Halál a konyhában c. könyv magyar kiadója Benda Judit a törvényben előírt gyógyszer-, és vegyszermaradvány-határértékek EU-s előírások alapján történő betartásáról érdeklődött volna. Az efelett rendszeres mintavétellel őrködő Országos Élelmiszer-vizsgáló Intézettől (OÉVI) azt szerette volna megtudni, milyen hormon- és gyógyszermaradványokat vizsgálnak a húsban, és mennyit találnak belőlük. Az OÉVI előbb FVM-es jóváhagyást kért a válaszhoz, majd azután sem válaszolt a kérdéseire, hogy ezt az engedélyt megszerezte. (Lásd a lap alján lévő könyvajánlót, és egy bővebb cikket erről az írásom alján.) De az sem változtatlan sokat a helyzeten, ha egyébként a magyar hús biztonságosabb lenne. A hús származása ugyanis nincs megjelölve az EU-ban. A a hús az csak hús. A magyarországi kereskedelemben, főleg a multinacionális láncok üzleteiben kapható hús többsége már régen importból érkezik. Mivel ezek származása bizonytalan, jól teszi mindenki, ha elkerüli a multik húsos pultjait.

A növekedési hormonok, és más hozamfokozók egy része benne marad a levágott állatok húsában. Nem tűnik föl senkinek, hogy az emberek átlagmagassága mennyit változott az utóbbi fél évszázadban? Már csak statisztikailag sem fogható ez az egészséges táplálkozásra. Vannak rá teóriák, hogy miért növekszünk a népesség testmagassága folyamatosan, de a húsfogyasztás és a benne lévő növekedési hormonok hatását még senki sem vizsgálta. Pedig tény, hogy az uniós tiltás előtt szerte Európában alkalmazták a hormonokat az állattenyésztésben, így hazánkban is. Az antibiotikumokkal való hozamfokozás, valamint az egyéb antibiotikumok megelőzés célra való adagolása is általános volt az EU-ban is a tiltásig, de az ázsiai baromfitenyészetekben ma is általánosnak mondható. A sertés- és marhatelepeken az USA-ban semmiféle szabályozás nincsen az állatok nagyüzemi tartására vonatkozóan. Nincs miért csodálkozni, ha antibiotikumokkal tömik a borjakat, ha a kis bocit nem engedik szopni, helyette táppal etetik, az anyjától meg elveszik a tejét. Szegény állat így az alapvető védettséget sem kapja meg. Ez és a nem megfelelő tartási körülmények miatt az állatok immunrendszere annyira degradálódik, hogy lényegében folyamatosan adagolt gyógyszerezéssel tartják őket életben. Így is jöttek rá az antibiotikumok hozamfokozó hatására.

Az import húsnak több veszélye is van. Ezeket kevésbé ellenőrzik, főleg akkor, ha már eleve húskészítményként érkezik be az országba egy másik EU-s tagországból. Az EU-n kívülről érkező húsban a hozamfokozókon, és fehérjekészítményeken nevelt, indokolatlanul antibiotikummal tömött, rendes táplálékot alig látott állatokban (lásd lejjebb a kergemarhakór esetet) a legkülönfélébb betegségek fejlődhetnek ki, amiről még fogalmunk se, lehet. Az esetleges szermaradványokat a hússal elfogyasztva az antibiotikumoknak ellenálló emberi kórokozók kifejlődését segítjük, mindamellett, hogy saját testünket is mérgezzük vele.

A húsok antibiotikum tartalmára egyébiránt vannak előírások, de pl. a csirkék esetében ezt nem igazán ellenőrzi senki sem. Főleg mióta az EU-n belül összevissza szállítgatják a húst. Az is egyre gyakoribb, hogy lejárt szavatosságú, sőt romlott hús kerül a polcokra, akkor meg hogy is várhatnánk el, hogy amúgy "tiszta" legyen. A szúrópróba alapján történő ellenőrzést sem viszik túlzásba a hatóságok, így ha nem vagyunk résen, könnyen az asztalunkra kerülhet valami, ami nem emberbe való.

Jellemző még a nagyüzemi állattenyésztésre, hogy olyan táplálékkal etetik az állatokat amit a szabadban sosem ennének meg. Legemlékezetesebb példa erre, amikor elpusztult állatokból készített fehérjét kevertek a marhák takarmányába, tulajdonképpen kannibalizmusra kényszerítve őket. Nem véletlenül volt akkora kergemarhakór járvány Angliában a közelmúltban.

A génkezelt terményekkel való etetés is általánossá vált az utóbbi időben. A sertéstenyésztésben a moslékkal való etetés betiltása a takarmánygyártók és importőrök, azokon keresztül pedig a génpiszkált szóját és más szemetet eladni kívánó Monsanto és más multinacionális vállalatok érdeke volt. Nemrég kiderült, hogy a Magyarországon forgalmazott sertéstápok sertéstápok 85-90%-ban génkezelt amerikai szóját tartalmaznak! A génmanipulált táppal (GMO) etetett állatokból készülő és azoktól származó élelmiszerre ráadásul a jelenlegi EU szabályozás alapján még rá sem kell írni, hogy az állatokat milyen takarmánnyal etették, ezzel egy újabb ismeretlen veszélyforrásnak kitéve a fogyasztókat. Mert bár egyelőre még nem mutattak ki semmit az állatokban a GMO szójával való takarmányozással összefüggésben, de sajnos a független vizsgálatok igen ritkák, ha mégis van ilyen, akkor annak az eredményét a GMO multik eltüntetik. Annyit tudhatunk, hogy a GMO-s szója emberi fogyasztása rendkívül problémás. Lásd erről a GMO-s oldalamat. A sertések viszonylag közel állnak az emberhez genetikailag, így a szója esetükben is okozhat nemkívánatos elváltozásokat. Az már más kérdés, hogy a vágóállományban ez a tenyészidő rövidsége miatt csak akkor lenne kimutatható, ha valaki azt kifejezetten keresné. Mivel azonban még a GMO élelmiszer humán vonatkozásainak kutatására sem biztosítanak az államok elegendő forrást, az állatokra gyakorolt hatást kevéssé vizsgálják. Megjegyzem ezzel szemben a GMO élelmiszer népszerűsítésére Monsanto-s milliárdok állnak rendelkezésre világszerte.

Az ember által elfogyasztott állatok húsában tehát ott van minden. Az antibiotikumoktól kezdve, a növekedést serkentő hormonokon át a génmanipulált táptól kialakult elváltozásokig. A húsban ott van a depressziós állatok minden rezonanciája. A rossz tartási körülmények minden negatívuma. Aki egy kicsit is otthon van a táplálkozástudományban, tudja, hogy ez mit jelent. Ha nem válogatjuk meg, hogy milyen húst fogyasztunk, részévé válunk a láncnak, és csak az idő a megmondhatója, hogy ennek milyen következményei lehetnek.
 
Az állatok nagyüzemi tartása  komoly etikai kérdéseket is fölvet, mindamellett, hogy iszonyúan környezetszennyező. Szerencsétlen állatok egész életüket egy akkora karámban élik le, amiben sokszor megfordulni sem tudnak. Egy nagyüzemben a kis borjú világra jöttével részévé válik egy gépezetnek, amit az ember készített számára a minél nagyobb nyereség elérése céljából. Egy nagyüzemi tehén élete úgy zajlik, hogy születése után elválasztják, mesterségesen táplálják, majd amikor ivaréretté válik, mesterségesen megtermékenyítik. Életében sosem hagyja el a saját boxát, sosem látja az eget, nem szív friss levegőt. Amikor a tejhozama már nem megfelelő, úgy ölik le szerencsétlent, hogy soha nem kóstolta meg milyen legelni a friss füvet, viszont bőven kijár neki olyasmiből, amit soha nem enne meg a szabadban: más állatok testéből készített fehérjekoncentrátumok, és hasonló "ínyencségek". Ha bikának született, még szerencsés, mert így nem kényszerül fejőstehénként élni hosszú évekig, végig bebörtönözve. Felnevelik, és levágják még borjúként.

A tojásgyárakban sem jobb az élet, mint a tehénistállóban. Levágják a tyúkok csőrét, hogy az egymáshoz préselt, pihenni is képtelen, idegileg kimerült, és ingerlékeny tyúkok ne csípjék egymást halálra. Pár évig tojnak, majd megölik őket, mert a stressztől kimerült állatok már nem tojnak eleget ahhoz, hogy versenyben maradjanak. Úgy járnak mint a fentebb említett tehenek, tulajdonképpen megváltás számukra a halál. Az ilyen tojásüzemekből kikerülő tojásban persze minden benne van, aminek nem kéne. Beltartalmi értéke, és íze összehasonlíthatatlanul gyengébb, mint az igazi tanyasi kapirgálós tyúk tojása. Tudja is ezt minden valamirevaló háziasszony. A saját szememmel láttam, mi zajlik egy ilyen tyúkfarmon még mielőtt az EU tagjai lettünk. Borzalmas volt. Nincs róla tudomásom, hogy bármi is változott volna azóta.

A sertésüzemek működése pedig a csúcs. Aki járt már nagyüzemi sertéstelep közelében, annak nem kell semmit sem mondanom. Személy szerint akár napokig is ellennék egy lóistállóban, és a tehénszagot is meg lehet szokni. A sertéstelepek bűze azonban napokra beissza magát az ember bőrébe. A nagyüzemi sertéstenyésztő telepek működése azért különösen aggasztó, mert a sertések betegségei, azok genetikai adottságai miatt közvetve veszélyeztethetik az embert. Tekintve, hogy a sertéseket is antibiotikummal bírják gyorsabb növekedésre, az emberre is veszélyes rezisztens kórokozók kialakulása gyakorlatilag meg van írva. Az Ázsiában évente kialakuló influenza vírus is úgy keletkezik, hogy a folyton mutálódó madárvírusok egyike alkalmassá válik, hogy a velük együtt tartott sertésekben is terjedjen. A sertésekről pedig már könnyen átkerül az emberre. Az ilyen módon kialakuló humán vírus előfordulási valószínűsége vészesen magas, ráadásul a terjedése is biztosítva van, mivel arrafelé az emberek együtt élnek az állatokkal.

A nagyüzemekben az alom nélküli tartásból adódó, nagy tömegben termelődő, nehezen lebomló sertés-hígtrágya  pedig iszonyú környezeti terhelést jelent, és akkor a humán-egészségügyi kockázatot még meg sem említettem. A hígtrágyából biogázt (metánt) lehet termelni, de ez hazánkban még nagyon gyerekcipőben jár, az alternatív energiára való átállást a hazai kormányzat még az EU-ban előírt minimumnál is alacsonyabb mértékben támogatja. Ezért a sertés hígtrágyát általában nyers állapotban használják föl a földeken. Ennek az a hátulütője, hogy ahogy a műtrágya használat esetén, a hígtrágya alkalmazás során is a talajba szivárgó nitrátok és egyéb szennyezők  vízkészletet teszik tönkre. Ezt csak azzal lehet mérsékelni, ha összhangba hozzák a trágyázást a termelt növények igényeivel, és a kiszórást egyenletesen végzik, a határérték alatt. Erre azonban nem szoktak figyelni.

A legtöbb helyen a helyzet még ennél is rosszabb, ugyanis az élővizekbe engedik le a hígtrágyát. És hogy ne legyen illúziónk: az EU-ban is.

A biogáz ügy pedig ma ott tart, hogy bár van rá technológia (pl. a növényi hulladék  silózásával előállított metán) de ezt a nyilván szándékosan idióta szabályozás miatt csak az használhatja fel, aki megtermeli, nem adhat el belőle. Azaz a mezőgazdasági üzem épületeit, fóliasátrait lehet vele fűteni, de a helyi közintézményeket, vagy lakóházakat nem. Saját magának építhet erőművet, de  nem adhatja el a gázt egy vállalkozásnak, aki  biogázzal  termelne hő- vagy villamosenergiát. A jelenleg működő néhány biogáz üzem tehát a felesleget egyszerűen elégeti a semmibe.

Nem tudom mi lenne a megoldás a megfelelő sertéstartásra, de biztosan nem a nagyüzem.
Talán ha az alom nélküli tartást betiltanák, és korlátoznák az egy területre eső, és egy üzemben nevelhető sertések számát. A környezet- és az állatvédelemi törvényt kéne módosítani még időben. Ha ez nem történik meg, a nyugati nagyipari sertéstelepek nálunk fogják folytatni a környezetszennyezést. Akár engedély nélkül is.
 

Zöldségek és gyümölcsök

Ha abban a hiszemben élsz, hogy ha sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztasz, attól egészségesebb leszel, ki kell hogy ábrándítsalak. A valóban egészséges, helyben termelt kis parasztgazdaságokból származó zöldség, gyümölcs és egyéb termények, egyre jobban kiszorulnak a piacról, hogy átadják helyüket az intenzív mezőgazdasági nagyüzemek által termelt silány minőségű terményeknek. Az ilyen üzemekben nyakló nélkül használják a legkülönfélébb rovarirtókat, és a talajt és a vizeket mérgező műtrágyákat, az ott dolgozóknak pedig többnyire a föld nem szent, csak egy munkahely. Az így előállított nagyüzemi zöldségekben és gyümölcsökben rendszeresen kimutathatók a legkülönfélébb talaj- és lombtrágyák maradványai, nem is beszélve a mezőgazdasági kártevők elleni mérgekről. Miközben rendszeresen arról beszélünk, hogy a vizünkben ne legyen nitrát, közben olykor a sokszorosát esszük meg a zöldséggel, melyek majdnem kizárólag nagyüzemi termesztésből származnak.

Élelmiszer- és feldolgozóipar

Az élelmiszer üzemek és konzervgyárak termékei a harmadik problémás pont.
A manapság forgalmazott élelmiszerek nem csak tartósítószereket tartalmaznak, hanem az "E" betűkkel jelzett legkülönfélébb vegyianyagok, és élelmiszeradalékok elképesztően hosszú sorát is. Ezek a mesterséges szinezékektől kezdve a sokféle ízfokozó, puffasztó,  "zsibbasztó" és "hegesztő" adalékokon át a mesterséges aromákig terjedhetnek. Az emberek megeszik az "e-bédet" és fogalmuk sincs, hogy mit okoz majd a szervezetükben. Az élelmiszer-adalékokról olvastam valahol, hogy ezek többségében mindössze abban különböznek egymástól, hogy van amelyekről már tudjuk, hogy rákkeltőek, a többiről meg még nem! És ekkor még csak az adalékanyagoknál tartunk és még nem beszéltünk a mérgező anyagok jelenlétéről az élelmiszerben, vagy magában a adalékanyagban. Lásd  a dioxinos guargumit, vagy a töltelékanyagnak használt melamint.
 
Sajnos azonban nem csak a gyártáshoz használt segédanyagokkal van baj, de a felhasznált alapanyagokkal is! Mintegy hatvan káros vegyi anyag nyomait találta meg az Európai Unióban forgalmazott élelmiszerek szinte mindegyikében a WWF nemzetközi természetvédő szervezet egy 2006-ban lezárult felmérésben. A felmérés betiltott rákkeltő DDT maradékát ugyanúgy kimutatta, mint ma is használt vegyületekét, amelyek az idegrendszert roncsolják, és a belső szerveket teszik tönkre. A WWF által keresett szerek egyike sem élelmiszeripari adalék, hanem olyan az élelmiszerláncba bekerült káros vegyületek voltak, melyeket az iparban és a mezőgazdaságban használtak, vagy használnak. Ennek dacára az ellenőrzés nem javult. A dioxinnal szennyezett guargumi ügy is nagyon nehezen került napvilágra. Ki tudja mennyi dioxint ettünk meg, míg valaki megvizsgálta és rájött, hogy az adalék szennyezett?

A legaljasabb dolgok közé az tartozik, amikor csalók, azért, hogy több pénzhez jussanak, olyasmit adagolnak az élelmiszerbe, aminek semmi köze az előállítási, vagy tartósítási eljárásokhoz, kizárólag a tömeg növelése a célja. Amikor pusztán töltőanyagként funkcionál az adalékanyag, az önmagában csalás. De amikor tudatosan kevernek olyan anyagot az élelmiszerbe, amiről pontosan tudják, hogy egészségkárosító hatása van, az olyan fokú bűn, ami már túlmutat ennek az oldalnak a keretein. A kínaiak azért kevertek melamint a tejporba, mert nem volt elég tej. Pontosabban tej még lett volna, de a benne lévő tápanyagot már kinyerte a gyár az egyéb tejtermékek gyártása folyamán, ami meg maradt, az nem volt több fehér víznél, így a mérgező melaminnal pótolták a kiesett anyagot, hogy drágábban el tudják adni. A kínai kormány tudta, hogy baj van, de nem szólt egy szót sem, nehogy megzavarja az Olympiának álcázott országpropagandájukat. A kínai élelmiszeripar egyébként is zűrös, mert azt leszámítva, amikor egy külföldi cég gyártat náluk valamilyen terméket, gyakorlatilag semmiféle ellenőrzés nincs. Az EU-s ellenőrzésen pedig átcsúszik egy csomó mérgező termék, mint amilyenek a melaminnal "feljavított" kínai gyártmányok is. Amiről pedig nem derül ki valami, azzal úgy járunk, mint az az icike-picike: mind megesszük.

A rendkívül hiányos hazai és európai ellenőrzés folytán másféle veszély is van. A mérgező adalékok, és egyéb módon jelenlévő káros anyagok mellett az is gyakran előfordul, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan, vagy éppenséggel mérgező hulladékból készítenek termékeket. Igen, az EU-ban! A húsipari hulladékból, padlóról fölsepert kutyaeledelnek sem való, félromlott nyesedék-szemétből készített felvágotthoz ehetünk majd rákkeltő mérget tartalmazó  durumbúzából készített péksüteményt is. (nem egyedi eset) Így jóllakottan aztán mehetünk a dolgunkra. A betegségek ilyekor nem sokáig váratnak magukra, hiába zabáljuk a vitaminokat az ételnek gondolt szemét mellé.

Azt már valószínűleg többen hallhatták, hogy miből készül a virsli, vagy a párizsi, de a hagyományosnak hitt termékek, mint a sajt vagy a kenyér is tele vannak mindenféle emberbe nem való adalékokkal. Mindent a profitért alapon. A sajtnak látszó olcsó tárgyakban pl. nem tejzsír van, hanem növényi zsiradék. És ez az, ahol megjelenik a vásárló felelőssége is. Ha nem inná meg a "reggeli ital" néven forgalomba hozott műtejet, akkor nem csak egészségesebb lenne, de a tejtermelők sem mennének tönkre. Ostobák és rövidlátóak vagyunk.

A "modern" élelmiszeripar disznóságainak Csimborasszója azonban minden kétséget kizáróan a vásárló tudta nélküli tartalomhamisítás. A huszadik század élelmiszeriparának hatalmas fejlődése a fogyasztók többsége számára rejtve maradt. Ódivatú elképzeléseket dédelgetünk ételeinkről, amelyek már rég nem azok, amik valaha voltak. Az eper íze már rég nem az eprektől származik, hanem egy ausztrál fa fűrészporából. A kókusz aromáját egy Trichoderma Viride nevű gomba termeli, a barack ízét a ricinusból nyerik, a citromét pedig egy penészgombából. A közönséges halandó még csak nem is sejti, hogy miből készül a gyümölcs az élelmiszeriparban. Na de ez mind semmi ahhoz képest, hogy egy japán tudós kidolgozott egy eljárást, amivel - nem tréfa - emberi ürülékből képes "élelmiszert" készíteni bármilyen ízben! Akit bővebben érdekelnek az élelmiszer-ipar ezekhez hasonló "csúcstermékei", olvassa el A leves hazudik - Az ételek szép új világa című könyvet!

Jövőnk réme pedig a bárki által elkészíthető kínai hamis tojás! Egyelőre csak a kínaiakat boldogítják vele. Amikor először olvastam róla, azt hittem, hogy már megint valami ostoba internetes tréfa.

A szocialista-szabad demokrata kormányzat óriási kárt okozott azzal, hogy a nagyüzemi termelést részesítette előnyben a kis parasztgazdaságokkal szemben, de igen lassú változásra van csak esélyünk, mert a feldolgozóipart lényegében mind egy szálig eladta az állam, s a feldolgozók külföldi nagyüzemek termeléséből hozzák be az alapanyagot, vagy ha magyart vesznek, akkor itthon is a nagyüzemek terményeit, és állatait vásárolják meg. Ebből a nagyüzemi termelésből származó alapanyagból készül aztán az a termék, ami az asztalunkra kerül. Ennél már csak az a gyakorlat a rosszabb, amikor a feldolgozóipart kizárólag a piacszerzés miatt veszi meg a vevő. Megveszi és bezárja, hogy piacot teremtsenek a saját import termékeiknek, melyek az esetek többségében jóval silányabb minőségűek. 

A nagyipari élelmiszer többsége tartósító és adalékanyagokkal dúsított ízes iparcikk, mely csak a reklámokban egészséges, a valóságban azonban az ellentéte. Nem egy közülük a vegyészet agyszüleménye. Az egyik legjobb példa erre a margarin. A margarin valójában nem táplálék. Jól tudják ezt az egerek. Még csak meg se szagolják, ha kint hagyjuk a konyha padlóján.

Ezek mellett itt van még a genetikailag módosított termékek akaratlan fogyasztásának veszélye is. A GMO előállítók ugyanis kilobbizták, hogy bizonyos termékek esetében ne kelljen föltüntetni, ha a termék egy bizonyos százalék alatti hányada génpiszkált alapanyagból készül. Ezért aztán ha egy termék nem azonosítható be egyértelműen bio-, vagy 100% GMO-mentesként, jó esélyünk van rá, hogy génmanipulált terméket is eszünk, még akkor is, ha nem akarunk. Főleg, ha az élelmiszeriparnak éppen ez profitál.

A botrányok sem maradnak el néha. Volt már hazánkban:
 
- aflatoxint tartalmazó mérgező fűszerpaprika.
- hamis, vagy megtévesztő márkajelzéssel vagy felirattal gyártott termékek, a
     paprikától a mézen át a húsig bezárólag.
- festékkel sárgára színezett bőrű, rákkeltő antibiotikumot tartalmazó kínai csirke
- mérgező anyagokat tartalmazó zöldpaprika
- rossz minőségű, vegyszerrel szennyezett kínai mézzel higított magyar méz
- rossz minőségű, akárhonnan (főleg Kínából) származó méz feltüntetése magyarként
- vízzel, glicerinnel és más egyébbel hígított méz
- invertcukorból és aromákból előállított műméz!
- cukorral etetett méhektől származó silány minőségű méz
- a bébiételek kupakjaiban talált rákkeltő anyag
- 2005 húsvétján a szlovák sonkaként árult sonkának látszó tárgy
- szürke marhaként eladott nagyüzemi marhahús
- lejárt szavatosságú termékek átcímkézése

A sort a végtelenségig folytathatnám. Ezekkel a termékekkel szinte mindig a nagy bevásárlóközpontok polcain találkozunk. A mézhamisítás azonban külön is megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. 

Mézhamisítások

A mézhamisításokra azért térek ki külön, mert a magyar mézet - nagy mézkedvelőként -  szívügyemnek tekintem. A hatóságok részéről történő látványosan szándékos félrenézés oka nyilvánvalóan anyagi természetű, amiről majd még írok, ám teljességgel érthetetlennek tartom a magyar törvényhozás közömbösségét az ügyben.

A magyar méz nem csak az íze miatt világhírű, hanem mert a méhek tartása teljesen naturális. Magyarországon ugyanis hagyományosan, más országok méhészeitől eltérően nem használnak antibiotikumokat és vegyszereket a méhek betegségei ellen, hanem elégetik a fertőző állományt. Mivel pedig nem kerül a mézbe semmilyen vegyszer, vagy antibiotikum, a magyar méz világszerte keresett termék a biotáplálkozást folytatók és a tudatos fogyasztók körében. Ezt a közismerten kiváló magyar mézet aztán egyes  feldolgozóüzemekben olcsó kínai (antibiotikummal gyakran mérgezett) mézzel, műmézzel, glicerinnel és izocukorral hígítgatják, és úgy hozzák forgalomba, vagy/és drágább mézként (pl. akác) csomagolják a nem akácból készült mézet, és a hamis mézet, mely répacukorból készül!

A méhek az összegyűjtött nektárt a testükben lévő enzimek segítségével alakítják át mézzé. A hamisítók lényegében hasonló eljárással csinálnak a répacukorból műmézet. A műméz a hígított mézhez képest nem tartalmaz az egészségre ártalmas anyagokat, de azokat sem, amiért a mézet az emberek vásárolják. Ilyen értelemben az egyébként a méhek által szintén répacukorból előállított anyag sem méz, csak értéktelen folyékony állagú cukor.

Néha hírt adnak egyes helyeken arról, hogy pusztulnak a méhek. Ez azért van, mert egyre több a kapzsi méhész, aki a méhai által megtermelt mézet teljes egészében élveszi és helyette cukorszirupot ad nekik télire. Ezáltal a méhek immunrendszere tavaszra teljesen legyengül, s ekkor jönnek a betegségek, amiket pedig antibiotikummal kezelnek. A méheknél alkalmazott antibiotikumok viszont kivétel nélkül rákkeltő, azaz a kezelt kaptár mézét nem lenne szabad felhasználni. Amennyiben antikiotikumot találnak a mézben, az veszélyes élelmiszernek minősül. A méheknél alkalmazott antibiotikumokra - mivel rákkeltőek - egészen a közelmúltig nem is létezett határérték, és az ilyen mézet meg kellett semmisíteni. Újabban a cikkek hatáértékekről írnak, ezt azonban nem ismerem.
Tény viszont, hogy ha antibiotikum van a mézbem, az vagy nem magyar méz, vagy valami az OMME-n kívül tevékenykedő lelkiismeretlen iparos terméke.
De a hatóság - ha létezik határérték - arra sem figyel oda kellőképpen.

Sajnos ott tartunk, hogy aki nem közvetlenül a termelőnél vásárol, az könnyen hamis termékhez juthat ma hazánkban, jelenleg ugyanis nincs törvény, ami büntetné a mézhamisítást.

Zsibrita Pál mezőberényi méhész írta meg panaszát még 2005-ben a Békés Megyei Hírlapban (a cikk azóta már nem elérhető):

"Régóta közszájon forog néhány mézkereskedő cég, vállalkozó neve, akikről többen tudni vélték, hogy hamisítják a termelőktől megvásárolt mézet. Fogyasztóvédővel, közjegyzővel felszerelkezve 15 gyártó mézéből vettek mintát és küldték el a brémai laboratóriumba. A válasz megdöbbentő. A három legnagyobb kiszerelő egyik mintáját sem lehet méznek nevezni. A másik tizenkettő is hagy kivetnivalót. A vizsgálat után pár hónappal megismételték a tesztet. Az eredmény ugyanaz. A hazai piacon a három cég ontja a minőségileg nem megfelelő árut a multik polcaira. Nem azért végezték a vizsgálatot, hogy titokban maradjanak a nevek, a méhészek többsége tudja, hogy kik ők. Magyarországon a hatályos jogszabályok azonban a bűnözőket védik. A méhészek a törvényesség kereteit betartják azzal a reménnyel, hogy "mézbotrány" nélkül, törvényes úton nyerik el büntetésüket a csalók." Bővebben erről itt olvashatunk.

Hiába volt jelen azonban a Zsibrita Pál által is említett fogyasztóvédő, és közjegyző, nem történt semmi sem. 2007-ben újabb próbálkozásba kezdtek  a méhészek a mézhamisítás megakadályozása érdekében. Eltervezték, hogy zárjegyes lesz majd az igazi, minőségi magyar méz. Ezzel azonban nem elégedtek meg, mert tudták, hogy ha nem lépnek, a magyar méz amúgy is megtépázott nimbusza hamarosan köddé válhat.

2007 március 24-én az Országos Magyar Méhészeti Egyesület  megelégelvén a hatóságok folyamatos félrenézését, bevásárolt a boltokban kapható mézekből, és ismét elküldte őket Brémába vizsgálatra. Az eredmény még annál is rosszabb volt, mint amire számítottak. A minták 70%-ról derült ki, hogy hamisított. Az eredménnyel a minisztériumhoz fordultak, és ügyészségi eljárást is kezdeményeztek a hét magyar és a két külföldi mézhamisító ellen, de hiába. A vizsgálat eredménye itt férhető hozzá teljes egészében. Az akciót az egyesület egy évre rá (2008-ban) megismételte, és bár már kevesebb hamis mézet találtak, azaz ezúttal csak 40%-a volt hamisított a  vizsgált mézeknek, a lebukott cégek szinte sorra ugyanaz voltak. Sorban a Klenáncz Méhészet, az Apimel-R Kft., a Molnár Méz Kft, és a Nagy és Fia Kft.
Az OMME 2009-es vizsgálati eredményei biztatónak tűntek a jövőt illetően. Megjelent ugyan egy új hamisító, a Natur-Sz. Kft, de úgy nézett ki, hogy a régiek felhagytak a hamisítással, részükről csak feldolgozási hiba folytán tönkretett mézzel lehetett találkozni. Aztán egy 2009 szeptemberi, a Magyar Nemzet által kezdeményezett vizsgálat minderre rácáfolt. Nem csak minőségi problémák voltak a mézekkel (ötből négy esetben), de antibiotikumot is találtak némelyikben! Persze megint a Klenáncz az egyik, a másik pedig az Alba Méz Kft. Hogyan fordulhat elő, hogy ezek a cégek még mindig működhetnek? A dologban nagyban ludas persze maga a Klenácz termékeket sajátmárkás termékként forgalmazó CBA is. Ennyi év után nem alaptalan az a gondolat, hogy a Klenáncz-féle sumákolásban a CBA is nyakig benne van. Mindenesetre szégyen, hogy a magát magyarnak mondó üzletlánc magyar embereket csap be évek óta, folytatólagosan, akár az egészségüket is veszélyeztetve.

Szerintem az OMME-nak kéne peres eljárást kezdeményezni a "magyar méz" tudatos hitelrontásáért, és a magyar termelőknek okozott anyagi hátrány miatt mindazok ellen, akik tevőlegesen, vagy hatósági félrenézéssel részt vesznek a mézhamisításokban. Mert nem arról van szó, hogy egyszer megtévedt egy cég, hanem immár tudatosan, előre megfontoltan hamis, valamint a minőségi követelményeknek nem megfelelő, az egészséget károsító mézet hoznak forgalomba, ami miatt az egész magyarországi méhész szakma  szavahitetősége vált kérdésessé külföldön.

A bolti mézek között továbbra is nagyon nagy arányban találunk hamisítványokat. 2010-ben a HírTV Panaszkönyv c. adásában a boltok polcain találomra kiválasztott mézek mindegyikében találtak hozzáadott cukrot, volt amelyikben az össztömeg egyharmadában, de még a "legjobb" fajta is tartalmazott 10% cukrot. Ez volt az első alkalom, hogy egy hamisítónak (Molnár Méz Kft.) végre bevonták a működési engedélyét, egyben 1.4 millióra büntetve a céget. Vélhetően kiesett a haveri körből. Mézes ügyekben ugyanis már régóta ismert, hogy kettős mércével dolgoznak a magyar hatóságok. Egyes cégek ellen megalapozott ok nélkül eljárást indítanak, míg másokkal, akinek a termékéről rendre bebizonyosodott, hogy a termékük hamisítvány - hosszú évek óta nem foglalkoznak. Az indokolatlan vizsgálatokkal kapcsolatban pedig kiderült, hogy a magyar hatóságok (állategészségügy, rendőrség és adóhivatal) által vizsgálatba vont cégeket külföldi érdekeltségű konkurrensek feljelentése alapján vegzálták. De nem is egyszerű vegzálásról van itt szó, hanem nagyon is tudatos tevékenységről. Az egyik legmegbízhatóbb, kiváló minőségű mézet forgalmazó, a termelőkkel szoros kapcsolatban álló céget, az Aranynektárt már kétszer is megpróbálták elhitelteleníteni. Az első alkalommal mintegy 800 tonna mézet akart velük megsemmisíttetni a hatóság, merthogy magasabb volt a méz C vitamin tartalma a megengedettnél. Ugye mindenki érzi, hogy ez mekkora nonszensz? Nos hát az élelmiszerkönyv nem is rendelkezik a méz C vitamin tartalmáról, mert az másodlagos adat. A második alkalommal még tovább mentek, a hatóságok egyszerűen meghamisították a cég által beküldött mintákat!

A magyarázat egyértelmű: az Aranynektár kft. értékesíti a magyar méz közel negyven százalékát, melynek 90%-át Nyugat-Európába és Japánba exportálja. Valakik bármire hajlandóak lennének, hogy kiszorítsák őket a piacról.

A 2008-as országos akció kapcsán egyébként rengeteg olyan mézet vetettek le újra a polcokról, amit már egyszer levetettek, csak időközben mégis "visszakerült". Valamiért a boltok polcairól levett mézre nem vonatkozott a megsemmisítés kötelezettsége, vagy ismét csak elnézte a dolgot valaki jó pénzért. A hamis és mérgezett mézek hazai jelenlétében minden kétséget kizáróan Süth Miklós országos főállatorvos is érdekelt, legalábbis ezt bizonyítja a hatóság már említett kettős mércéje, valamint Süthnek a kérdéshez való nyilvánvaló hozzáállása. 2010 tavaszán a Klenáncznál pl. csak azt a konkrét mézet kereste, amiben a Magyar Nemzet által készíttetett laboratóriumi vizsgálat szerint (nem kevés) rákkeltő antibiotikumot találtak. A többi terméket ugyanakkor még csak nem is ellenőrizték. Sőt, Süthnek volt pofája a már több ízben lebukott, rendszeres mézhamisító és mérgező terméket árusító Klenáncz védelmére kelni. A dolog lezárása is jellemző. Klenáncz ugyanis megúszta a dolgot egy röhejes - néhány százezer forintos - bírsággal, hogy aztán egy évvel később ismét lebukjon! Sokszoros visszaesőként sem vonták be a cég működési engedélyét, ahogy a többiekét sem. Pedig amit ezek a cégek csinálnak, már bőven kimeríti a bűncselekmény fogalmát. Úgy tudom, létezik is a BTK-nak egy az egészségre káros terméket, vagy rossz minőségű terméket jó minőségnek hazudva eladókra valamilyen passzus, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A hatóságok és a kormány is felelős, hogy a fogyasztók és a becsületes termelők jogait  ennyire nem védi senki. Süth Miklós pedig csak segíti a bűnözőket.

A szakma már 2008-ban megkérdőjelezte Süth Miklós szakmai alkalmasságát, ehhez képest a 2010-es kormányváltás után is megtarthatta a hivatalát, és minden maradt a régiben. A hatósági ellenőrzések helyett dolgozó médiamunkásoknak kellett megint kiborítani a bilit. A Magyar Nemzet rejtett kamerás tényfeltáró újságírójának a magyar–német tulajdonú Pannon Honig Kft. egyik tulajdonosa és ügyvezetője, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének most már csak volt elnöke(!) árult ismeretlen eredetű, jelöletlen méhészeti termékeket az irodájában. Ráadásul számla nélkül. A további vizsgálat során kiderült, hogy túl sok az antibiotikum a Pannon Honig mézeiben, ami miatt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) elnöke büntetőfeljelentést tett a cég ellen, végül pedig a vidékfejlesztési miniszter rendelt el az ügy kapcsán azonnali hatállyal országos és teljes körű mézellenőrzést. Megjegyzem ez az, amit már régen elvárt volna a szakma és a tudatos vásárlók is. Sajnos csak a szokásos kis bírságocska lett az ügy vége, a cég pedig hamarosan tovább működhetett. Aki tehát azt hitte, hogy ez volt az első igazán hiteles és komolynak mondható akció ami a hazai  mézbotrányok megoldása felé mutat, az nagyot tévedett.

Addig is legiztosabb, ha egy megbízható helyi termelőtől vásároljuk a mézet, vagy az Aranynektár termékeit keressük. Vannak termelők, akik a neten is jelen vannak. (A mez.lap.hu listájával viszont vigyázni kell, mert míg a hamisítók gyöngyszemei (Natur-Sz. és Apimel-R) fel vannak sorolva, miközben az Aranynektár hiányzik róla. A mez.lapozz.hu-n lévő listán kevesebben vannak rajta. Természetesen nem mehetek utána minden linknek, de az Apimel ott is fent van. Ezzel csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy legyünk résen.)

Ritka, hogy egy termelőtől lehessen rendelni mézet a neten keresztül. Ezen kevesek egyike a Mézfutár, a Cserényi család méhészete. Mivel egy üveggel értelemszerűen nem éri meg, érdemes a barátokkal, szomszédokkal összefogni, és úgy rendelni.

Az igazi termelői mézet az OMME által legyártatott egyedi mézes üvegek és a Magyar Méz zárjegy is felismerhetővé teszik egy ideje. Ilyen üvegben egészen biztosan valódi, jó minőségű mézet kapunk.

Kereskedelem

A kereskedelemben előforduló élelmiszerrel kapcsolatos botrányoknak se vége se hossza.
Szinte nem múlik el hét, amikor ne adnának hírt arról, hogy valamelyik cég már megint lejárt szavatosságú terméket árul. Átcsomagolások, többszörös felülcímkézések, és más hasonló trükkök. A vásárló pedig teljesen kiszolgáltatott.

Az EU más országaiban már megsemmisítésre ítélt, lejárt, vagy lejárathoz közeli élelmiszer felvásárlása, és átcímkézése óriási üzlet. Ezekben az esetekben azonban nem az üzlet címkézi át a nála lejárt élelmiszert. Az elhíresült "MEGA" cégek  ügye volt az első eset, amikor ez nyilvánosságot kapott. Az, hogy ezzel 2006 végéig nem foglalkoztak jelzi, hogy olyanok is benne vannak ebben a tevékenységben, akiknek az ellenőriztetés lenne a dolga. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy a szálak egészen magasra vezetnek politikai berkekben. Megjegyzem, hogy a MEGA cégek kizárólag nagy multinacionális élelmiszerüzletekbe szállították a hamis, és lejárt szavatosságú átcímkézett árut. 

A nyilvánosságra került átcímkézési esetek azonban többnyire nem a beszállítóknál, hanem az értékesítő helynél történtek. Az ilyen botrányos ügyekben mindig a nagy nemzetközi élelmiszerkereskedelmi láncok nevei bukkannak fel. 2005-ben a Lidl kereskedelmi lánc székesfehérvári üzletében szalmonellával fertőzött csirkehúst talált a hatóság, és kötelezte őket a megsemmisítésre. A cég a határozatot nem hajtotta végre, ehelyett átszállította a fertőzött csirkéket a néhány héttel azelőtt megnyílt szentendrei boltjába és ott akarta értékesíteni. A helyi jegyző - magyarországi viszonylatokban sajnos nem jellemző módon - azonnal bezáratta az áruházat. Ebben az esetben az történt aminek mindig is történnie kellene. De vajon hány hasonló eset fordul elő ma hazánkban, melyekről nem szerzünk tudomást?

Arról már jobb nem is beszélni, amikor egy már eleve lejárt, és átcímkézett árut később az értékesítés helyén ismét átcímkéznek. Mert ilyenre is volt már példa.

A multik felelőssége azonban nem csak az ilyen kirívó szabálytalanságok kapcsán jelenik meg. Mivel ők azok akik a végfelhasználó felé értékesítenek, a vásárlók anyagi helyzetét és a tömegek  igénytelenségét kihasználva teremtenek keresletet a gyártók felé olyan termékek iránt amit amúgy ember sosem enne meg. A kereskedelem az ahol a vásárlókért folytatott harc, közepette inkább mellőzik a minőséget, és a minél olcsóbb, nagy forgalmú termékeket tartják inkább, "mindent a profitért" alapon. Ha pedig az ár az elsődleges, a minőség és minden más szempont érdektelenné válik. Az áruházláncok a felelősek a silány minőségű termékek elterjedéséért, mert rákényszerítik az élelmiszeripart, hogy olcsó nyersanyagból olcsó terméket gyártson, ha meg akar maradni a piacon. A nagy láncok egyszerűen ráálltak a tömegigények kielégítésére, ezért találunk annyi szemetet a boltok polcain. (Megjegyzem ez nem csak az élelmiszerkereskedelem sajátja. Pontosan ez zajlott le nálunk a kultúra, elsősorban pedig a televíziózás területén.) A kereskedelem sosem fogja önmagát korlátozni abban, hogy  ne áruljanak emberi fogyasztásra gyakran teljesen alkalmatlan, vagy ahhoz közel álló termékeket, ha abból nagyobb hasznot húzhat, és ha ezt a szabályozás lehetővé teszi számára.

A kereskedelemben zajló rémisztő tendenciák kapcsán tehát megjelenik az állam felelőssége is, pontosabban a megfelelő törvényi és jogszabályi háttér hiánya. Ha egy bűncselekményt nem büntetnek a súlyának megfelelően, akkor a bűn kifizetődővé válik, azaz megszaporodnak az adott típusba tartozó bűncselekmények. Ugyanígy, ha az élelmiszertermelésben, feldolgozásban, szállításban, és legfőképp a kereskedelemben elkövetett szándékos hibákért hiányzik a megfelelő mértékű szabálysértési bírság, akkor az felhívás egy keringőre. Ennél már csak az rosszabb, amikor a terület nincs kellőképpen leszabályozva. Ebben a kérdésben pedig nem mérvadóak az EU szabályozások. Az ugyanis nem tiltja, hogy állati bőrből, péppé darált csontból, vágóhídi nyesedékből, színesre festett szójából és vegyszerekből állítsanak elő a legkülönbözőbb, embereknek szánt tápláléknak látszó tárgyakat. Hasonlókat mondhatnánk az italokról, a zöldségekről, gyümölcsökről, és minden másról is. 

A kereskedelem az embereket lenne hivatott kiszolgálni, de ez a multik esetében gyakran kimerül a pénztárosok kötelező mosolyában. A tömegek sosem vásárolnak tudatosan, a termelőt viszont egyértelműen a kereslet befolyásolja. A keresletet ellenben már régen nem a vásárló támasztja, hanem a kereskedelem, ezért a klasszikus értelemben már nem is beszélhetünk róla.

Azokban az országokban, ahol bár szegénység van, de hagyománya van a hagyományos kisüzemi termelési formáknak, és a bevásárlóközpontokat nem engedték (vagy azok nem tudtak) terjeszkedni,  ott az emberek anyagi lehetőségeikhez képest észrevehetően egészségesebben táplálkoznak. A nagyméretű kereskedelmi egységek elterjedése  mindenütt együtt járt a gyenge minőségű import, az igénytelen tömegtermék, az agyontartósított áru, és a különböző vegyi és biológiai eljárásokkal eladhatóvá tett ipari hulladékok élelmiszer gyanánt történő eladásával. Tulajdonképpen minden az ő felelősségük. Kivéve az, hogy őket választják a vásárlók.
 

A vásárló felelőssége

A vásárlók egyik felelőssége, hogy tudatlanságból, vagy kényelemből nem élnek a valódi választás jogával, és a nagy áruházláncokat preferálják. A vásárlók önmaguk ellen cselekszenek amikor a multinacionális óriásboltokban vásárolnak.

Ha a vásárlók túlzott mértékben orientálódnak a nagy láncok felé, akkor előbb-utóbb megszűnnek a kicsik, vagy már olyan árakkal specializálódnak, amit egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak. A végén a tudatosan vásárlók, és a minőséget keresők is kénytelenek megvenni a tömegtermékeket, mert már nem lesz más. Egy idő múlva, amikor már végleg legyűrték a kicsi boltokat a multik, akkor kezdődik az áremelés. Persze nem olyan mértékben, hogy megérje valakinek újra kis boltot nyitni az ellensúlyozására, csak éppen annyira, hogy ezt a tömegvásárló tudomásul vegye.

Ha egy nagy láncot választunk, azzal már rövid távon is a választékot csökkentjük.
Ott ugyanis szinte kizárólag a nagyüzemek által termelt egyenélelmiszert fogjuk tudni megvenni. 
 
Közgazdaságilag azt mondhatnánk, hogy a kereslet az a vásárló felelőssége, hiszen ő dönt arról, hogy mi kell neki. A piac törvényeit górcső alá véve azonban kiderül, hogy a jó öreg "kereslet" fogalom már rég nincsen a helyén helyén. Ma már nem a fogyasztó "keres" valamit. A reklámon kívül a multinacionális kereskedelem és a WTO ténykedései torzítják a keresletet. Olyan dolgokat kapni a boltokban, amit normális ember sosem (v)enne meg.

Az emberek két fajta kényszerrel kénytelen szembesülni vásárlásaik során. Az egyik a már ismert szituáció, amikor gazdasági okból kényszerülnek rá, hogy az olcsóbbat vásárolják. Ez egyre nagyobb tömegek kényszere. A másik a nagy láncok jóvoltából jelenik meg: kényszerből vásárolnak az emberek azt amit kapni, csak azért, mert nincs más! Ez a kényszer már a korlátlan fogyasztói társadalom velejárója. Mindannyian érezzük manapság, hogy a "tartós használati cikk" fogalom is jóformán értelmét vesztette mára, mert amit ma gyártanak az már nem "tartós". Ez utóbbi már nem csak korunk fogyasztási szokásainak átalakulása miatt van, itt már megjelenik a gyártók közvetlen felelőssége is.

A kis boltokban sokkal jobb vásárolni. Az ember bemegy, megveszi, fizet és megy a dolgára. A nagy boltnál leparkol, bemegy, és gyalogol egy kilométert míg összeszedi ami kell. Én nem tudom mi ebben az élvezet, de sokan csinálják. Ők az átlagfogyasztók. Az átlagfogyasztó igyekszik a saját preferencialistájának megfelelően vásárolni, ami magyar viszonylatban azt jelenti, hogy  takarékoskodik, amin csak lehet. Az élelmen való spórolás pedig a leggyakoribb jelenség. Mivel nagy tömegek keresik az olcsó élelmiszert, és a tudatosság, az egészséges életmód jellemzően nem a sajátjuk, ezért a bevásárlásaikat, minél olcsóbb annál jobb alapon intézik, abban a tudatban, hogy ha valami a polcokon van, biztosan nem lehet egészségtelen.
 
Jó ha tudjuk még, hogy a hatóságok a hazai termékek vizsgálatakor átlagosan ötször kevesebb kifogásolható élelmiszert találtak a boltokban, mint az importáruk esetében. Jelentősen csökkenthetjük tehát a kockázatot, ha hazai terméket vásárlunk.

A kialakult helyzetért persze az Európai Unió szabályozása és a kormány rossz gazdaságpolitikája is okolható, de a kereskedelmi cégek felelőssége  a leghangsúlyosabb.  Előbb-utóbb az lesz a vége, hogy egész egyszerűen nem lehet majd jó minőségű élelmiszerhez jutni sehol a boltokban. Az biztos, hogy ha kizárólag tudatos vásárlók léteznének, akkor a rossz minőséget, a fogyasztásra alkalmatlan, génkezelt, és műanyag élelmiszert nem lehetne eladni. Ehhez azonban a felvilágosítás mellett európai, vagy ahhoz közelítő bérekre is szükség volna hazánkban.
 

A jövő kérdései

Amennyiben nem történik érdemi változás a fejekben, és az emberek továbbra is "lenyelik" a nagyüzemek által termelt silány, gyakran takarmánynak is gyenge élelmiszert, akkor  egyre betegebbek lesznek, és a környezetünk is tönkre megy.

Nem véletlen például, hogy a holland gazdák nálunk vesznek földet mostanában. A saját országukban ugyanis az intenzív termelésnek köszönhetően a talaj annyira elszennyeződött, hogy már semmi sem terem meg benne. Ami meg igen, az eladhatatlan, mert tőlünk nyugatra a vásárlók már odafigyelnek arra, hogy mit esznek. A gyenge tápértékű nagyüzemi terményt a volt szocialista országokban, ezen belül hazánkban tudják már csak eladni. Előre látom már, hogy mi lesz a jövő. A holland gazdák két legyet ütnek egy csapásra. Amit otthon termelnek, eladják majd nálunk, azt hazudva, hogy itt termelték, amit pedig itt termelnek, azt majd eladják sok pénzért a tudatos nyugati vásárlónak. És történik mindez azért, mert az EU-n belüli forgalomban eleve nem szabad föltüntetni az árun a származás helyét, a határokon pedig ellenőrizetlenül mozog az áru, tehát úgy csapnak be minket, ahogy akarnak. Feltéve, hogy nem figyelünk oda, és nem teszünk valamit minél hamarabb.

A kínai baromfiimportról szólva pedig, ami manapság zajlik, annak előbb vagy utóbb valami óriási járvány lesz a vége, amiben kihal fél Európa. A festett húsú, rákkeltő antibiotikumos kínai csirke a madárinfluenza járvány kitörése óta miatt már nem hozható be az EU-ba, de azért jobb óvatosnak lenni.


Nibiru

2004.02.05

(Frissítve: 2011.06.06)

Kapcsolódó anyagok, ajánlott olvasmányok

ketesaruk.hu
A kétesáruk.hu szerkesztői igen terjedelmes fába vágták a fejszéjüket.
Céljuk, hogy folyamatosan értesüljön mindenki a veszélyes élelmiszerekről, mérgező gyermekjátékokról, balesetveszélyes árucikkekről és egyéb veszélyes termékekről.
Az élelmiszerriasztás rovatuk folyamatosan, a nap 24 órájában frissül.

Mivel etetnek bennünket? (Index.hu, 2006.01.05)
Mit eszünk, mit iszunk? (Kuruc.info, 2006.12.01)
Egyen hazait, az biztonságosabb! (Index.hu, 2006.12.29)
Előnyt élveznek a bűnözők (Magyar Nemzet 2008.10.13)
Magyarország az élelmiszer-hamisítók és a csalók paradicsomává válik.
Lócsont, tetűpor és sok cukor a joghurtokban (MNO. 2008.10.15)
Tetűpor a könnyű és finomban! (Barikád 2009.04.16)
A megetetett társadalom (Heti Válasz, 2009.05.14)
A szabadtartás csak a mesében tyúkmennyország (zamat.blog.hu 2010.04.22)

Tudni akarod, hogy mit jelentenek az E-számok?
Itt megtalálod őket kategória szerint.

Egy blog a sertéstenyésztésről:
http://sertestenyesztes.blogspot.com

Könyvajánló:

Kapfelsperger, Pollmer:  Halál a konyhában - Gyógyszerek és vegyszerek a táplálékunkban











Hans - Ulrich Grimm: A leves hazudik - Az ételek szép új világa