|
Nibiru honlapja - Számítógép és biztonság 3. Frissítve 2011.06.12 |
Barátaim oldalai |
Számítógép és biztonság 3. A Windows 7-ről és a Vistáról röviden A
2007 tavaszán forgalomba került Windows Vistát csak úgy tudnám egyszerűen jellemezni, mint egy erőforrás zabáló,
hardver kompatibilitási és driverproblémák sorával küszködő szörnyet.A Vista története egyben a Microsoft rémálma is volt, mint azt később be is vallották. 2007 februárjában egy romániai látogatásán Bill Gates még azt találta volt mondani, hogy a Vista annyira stabil és biztonságos, hogy akár létfenntartó rendszereket is működtethetne, aztán néhány perc múlva egy bazi nagy kékhalál uralta a hatalmas vetítővásznak. Amikor végül a piacra került az oprendszer, kiderült amire számítani lehetett, hogy az új operációs rendszer ezer sebből vérzik. A Microsoft tisztességtelen üzletpolitikájára jellemző, hogy a rendszer összes ismert problémája ellenére éveken át próbálták rásózni az emberekre a Vistát. Kevés sikerrel. Aztán Steve Ballmer, a Microsoft igazgatója személyesen kereste fel sorban a világ legkorruptabb kormányait (mint amilyen a magyar is volt) az ajánlataival. Aki tudta, hogy mi zajlik a háttérben, az tojászáporral fogadta. Aki pedig valamit is konyított a témához, inkább megvette az akkora már álságos módon drágábban forgalmazott régi Windows XP-t a Vista helyett. Végül Bill Gates megunta, hogy a Vista - melyről már régen tudta, hogy gázos - eladási statisztikái minden igyekezetük, és a Vistának az XP-hez viszonyított olcsósága ellenére is messze elmaradtak az általuk elképzelttől, ezért eléggé el nem ítélhető módon a Windows XP-t 2008 június végén egy tollvonással kivonták a forgalomból! Annak ellenére, (vagy talán éppen azért) hogy a downgrade igények száma (azaz amikor a felhasználó vissza akar térni a régebbi rendszerhez) egyre csak emelkedett, ami féreérthetetlenül jelezte a felhasználók véleményét a közel két éve a piacon lévő oprendszerről. Mindezen
előzmények után Bill Gates személyesen ismerte be a 2008-as Comdexen,
hogy a Vista egy hatalmas
bukás volt és nem fejlesztik tovább, inkább a következő Windows
verzióra, a Windows 7-re összpontosítanak. A Windows XP
telefonos támogatását pedig példátlan gyorsasággal, a forgalomból való
kivonás után mindössze
fél évre megszüntették. Biztonsági frissítések még készülnek hozzá
2014-ig, de több
szervizcsomag már nem lesz. A Microsoft látván a Vista teljes kudarcát 2010-ről 2009 őszére előre hozta a Windows 7 piacra dobását. Az új oprendszer, bár kinézetre a Vistához hasonló, viselkedését tekintve egészen más minőséget hozott. Talán először fordult elő a Microsoft történetében, hogy a végleges verzió nem csak kinézetre emlékeztetett arra, amit bétaként láthattunk. Egy időben olyan pletykák terjengtek, hogy a Vistások ingyen Windows 7 upgrade lehetőséggel élhetnek majd. Aztán kiderült, hogy ennek csak a fele igaz. Azok a szerencsétlenek, akikre még 2009 június 28 előtt sikerült a dealereknek rátukmálni egy Vistát, vagy akik tudatlanságból Vista Home Basic-et vettek a gépükkel, lényegében kidobták a pénzüket. A Vistával nem csak az volt a probléma, hogy rendkívül gép- de mindenekelőtt RAM-igényes volt, hanem hogy a felhasználók ott álltak az új oprendszerükkel, mely alá sok esetben - különösen a régebbi perifériák tekintetében - nem létezett használható driver. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a Windows Vista nem az XP utódja volt, hanem egy teljesen új rendszer, melyhez a Windows Server 2003-at használták fel alapul, ebből kifolyólag az XP-s driverekkel még a Vista 32 bites változata sem volt kompatibilis. És akkor még ott volt az SP1 kompatibilitás kérdése. Ez azt jelenti, hogy azok is rághatták a kefét, akik már használták a Vistát, és egy új szervizcsomagot kívántak rá föltenni. Az ugyanis, hogy egy driver Vista kompatibilis volt, még nem jelentette, hogy a Vista SP1-gyel, vagy újabbal is működik. Egyetlen Windows rendszerrel nem volt ennyi probléma a driverek terén. Ráadásul elég sok régebbi eszköz létezik, melyekhez már nem is készítenek újabb, azaz a Vistával kompatibilis drivert. Vagy azért, mert nem lehetséges, vagy mert olyan régi az eszköz, hogy a gyártó már foglalkozik vele, nem támogatja. A legnagyobb szemétség talán egyes hardver gyártók részéről volt tapasztalható, akik gyakorlatilag lehetetlenné tették, hogy a gépet megvásárló személy downgrade opcióval (XP-hez való visszatérés) éljen. Ezt úgy sikerült elérni, hogy az eladott gépekhez alapból el sem készítették az XP-s drivereket! Ez teljes kényszerhelyzetet eredményezett, mely főleg a notebook vásárlókat érintette hátrányosan. A szoftverekkel is hasonló volt a helyzet. Ha XP-ről váltott valaki, a régi szoftverei egy részét nem volt képes telepíteni Vista alá, ha nem vette meg belőle az újabb verziót, ami persze újabb kiadást jelentett. Ha az ember összeadta egy régi konfig "visztásításának" költségeit, pontosabban a Vista driverrel nem rendelkező régi hardver elemek és perifériák cseréjének, valamint a nem Vista kompatibilis szoftverek upgrade-jének az árát, hamar elment a kedve a Vistától. Ugyanezért adódhat, hogy bár a Window 7-tel végre valami jót alkottak a Microsoft-nál, mégis százszor meggondolják az emberek a váltást XP-ről. Új gépek esetében érdemes viszont nekilátni a Windows 7-tel való ismerkedésnek. Amúgy sincsen sok választása annak, aki új gépet vett, mert az XP-s drivereket egyre ritkábban készítik el a gyártók. Első blikkre amúgy stabil volt a Windows Vista is, de ezt ugyanúgy elmondhattuk már az XP SP2-ről is. Azok a biztonsági szolgáltatások pedig, melyekkel a Vistát reklámozták, és most a Windows 7-et, egy-két komolytalan kivételtől eltekintve szintén elérhetőek az XP SP2 óta. Nyugodtan konstatálhatjuk tehát, hogy felhasználói szempontból nézve a fölösleges, és/vagy memóriazabáló csicsákat leszámítva a Windows Vista és a Windows 7 igazából semmi lényegeset, vagy újat nem mutat fel az XP-hez képest. Van bennük néhány új trükk, de azok komolyan nem befolyásolják az átlagfelhasználó által tapasztalt működést. Kivéve, ha a biztonságot nézem. A Windows 7 alá egy sor addig melegen ajánlott segédprogram feleslegessé vált. Ráadásul ugyanazon a hardveren, amin eddig XP futott, is vígan elmegy a Windows 7. A maximalista játékosoknak mindenképpen át kell nyergelniük Windows 7-re, mivel a DirectX 10-et XP-re már nem adta a Microsoft. Egy ideig több műhelyben is elkezdtek dolgozni a "probléma" megoldásán. A legígéretesebb volt ezek közül ezek közül az Alky Project volt. 2008 januárjában azonban leálltak vele, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A cél az volt, hogy az összes nem Vistás gépen (nem csak XP, hanem akár Linux alatt is) futtatni lehessen a DirectX 10-es játékokat. A csapat gyakorlatilag egy wrapper programot készített, amely más megjelenítési algoritmusokra (OpenGL, valamint DirectX 9) fordította át a DirectX 10-es kódot. Az 1.0-s kiadás most is elérhető, működőképes, de nem fejlesztik tovább, mert nem volt rá akkora igény, mint azt a fejlesztők várták. Talán mert a DirectX 10 az ég világon nem hozott semmi újdonságot, pusztán alkalmaz olyan eddig is látott effekteket, amiket eddig programozni kellett. Jellemző, hogy a DirectX demo valójában egy CryEngine demo! A CryEngine tehát eddig is tudta az összes effektet. Az agyonajnározott depth of field (mélységélesség) effekt pedig egyáltalán nem újdonság, még a 3dfx találta ki és vezette be a Voodoo 5 nevű kártyájában. Aki pedig teszteltea Directx 10-et, jól tudja, hogy ugyanaz a játék semmivel sem szebb DirectX 10 alatt, viszont jóval lassabban fut, mint a régi 9-essel! Röhej. A játékosok többsége persze már átállt Windows 7-re, és a lassulás sem akkora gond számukra, hiszen az igazi játékgépek erős, sok memóriával rendelkező darabok. A Windows 7-ben már DirectX 11-es van. Ebben az igazán hasznos újdonság, hogy a fejlesztõk felhasználhatják a grafikus kártya processzorát a nem 3D-s feladatok kiszámolására is. Ha még most is XP-nk van, és nem játszunk, nem nagyon maradtunk le semmiről. A vállalati szférában is sokáig így gondolkodtak. Anno másfél évvel a Vista megjelenése után még a 9%-ot sem érte el a Vistát használók köre, és véleményem szerint ezt az eredményt is főleg a korrupciónak köszönhette a Microsoft, no meg a szerencsétlen tájékozatlanok vásárlásának, akiket bepaliztak egy OEM Vistára az új számítógépükkel. A Windows 7 megjelenését követően is több mint fél év telt el, amikor az első komolyabb fecskék elkezdtek átállni Windows 7-re. Ami
a cégeket illeti, nincs miért csodálkozni. Nyilvánvaló,
hogy kevesen vállalják be a felesleges
kiadásokat, mikor pontosan tudják, semmi értelmeset nem nyerhetnek
irodai környezetben, csak lassulást, esetleg bizonytalan
hardverműködést. Na jó, a Windows 7 esetében inkább csak némi
lassulást. Biztonság szempontjából pedig az UAC az egyetlen dolog, ami
valóban hasznos az új rendszerekben, az a UAC. (User Account Control =
Felhasználói Fiók Felügyelete) Amit viszont akkor is pofázik, ha rendszergazdaként matat az ember
valamit, ezért ki szokták kapcsolni a Vistában. (A Windows 7-ben kicsit
már rugalmasabb az UAC is.) A vállalati
szféra egy jól használható, stabilnak mondható
rendszert kapott végre annak idején az XP-vel, és a Vista problémái miatt a
Microsoft minden erőbedobása ellenére is ragaszkodott hozzá. A Windows 7 kapcsán viszont megindult az átállás. Ezt a kérdést egyre többen teszik fel nekem, ezért nem kerülhetem ki a választ. Nos, a helyzet az, hogy nem régen állítottam üzembe az első Windows 7-es gépemet egy hardver modernizálás után. De valahogy egy ideje sokkal többet használom a notimat és az azon futó Linuxot, mint a Window7-es asztali gépet. A feleségem és az anyósom gépére is Linux kerül a közeljövőben. Ha pedig az iskolában nem a Microsoft rendszerei és alkalmazásai lennének a tananyag, a gyermekeim gépein is Linux futna, és csak játékra indítanának el a Windows-t. Persze ettől függetlenül igen, lesz Windows 7-es anyag is, de nem akkora részletességgel. A Windows XP-s részbe is túl sok energiát és időt áldoztam a webhelyemen, úgyhogy inkább arról lesz szó, hogy a jelenlegi oldalakat teszem majd Windows 7 kompatibilissé valahogy. De könnyen lehet, hogy addigra már a Windows 8 is kijön. Tovább 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Főoldal, tartalomjegyzék |
|
|