|
Politikai valóságshow
(Ez az írásom része a Gondolatok egy
új rendszerváltáshoz c. összeállításnak.)
Ami
a világ számos országában demokrácia címszó alatt folyik, nem más
mint egy politikai valóságshow. Hazánkban még rosszabb a
helyzet, mert
a baloldalinak mondott koalíció hatalma alatt a szemünk előtt
zajlott le a demokratikus intézményrendszer leépítése, mely mára
lényegében a romjaiban hever. Az avatatlan néző azt hiheti, hogy ami
történik az a valóság, miközben csak az etetés és képmutatás folyik
minden szinten, a lényeges dolgok pedig úgy dőlnek el, hogy sem a
választóknak, sem pedig a szakmai szervezeteknek nincsen beleszólásuk.
Néha apró szikraként valami beindulni látszik az ellenzéknél, hogy
aztán hamar el is hamvadjon a "politikai korrektség"
szellemében, a választók számára jórészt ismeretlen okból történő
megalkuvások vagy
szövevényes háttéralkuk tengerében, vagy a számtalan rosszul
kiválasztott tanácsadó "gondos" kezei között. Így történhetett meg,
hogy a választók teljes közönye és egy alig hallható ellenzék mellett
jutottunk el oda, hogy a magát hatalomba hazudott kormány egy újabb
diktatúra alapjait rakta le a szemünk előtt. A jelek igen hamar
megmutatkoztak. Először
"csak" újságírókat vertek meg, a többit meg már tudjuk.
A pártok menthetetlenek. A pártokat át- meg átszövi a korrupció, az
egyéni érdekek. A demokrácia jelen állapotában egoizmustól és
pártérdekektől szennyezett, valódi országépítésre teljességgel képtelen
és egyben alkalmatlan. A képviselők napjait az acsarkodás, a hazudozási,
mellébeszélési, és igazodási kényszer jellemzi, de a pletyka és a
suttogás is általánosnak mondható. Nem csak nálunk van persze ilyen
diliHáz, de mi élen járunk abban, hogy megmutassuk, hogyan tudja egy
pártokból álló érdekcsoport úgy kicsavarni a ma ismert
képviseleti demokrácia szabályait, hogy az diktatúraként
működjön, de mégse szúrjon szemet túlságosan a külföld
számára.
Az ellenzék részéről pedig rendszeresen elmaradnak a kérdésfeltevések.
Ha néha mégis kérdeznek, úgy hiszik, elég, ha csak kérdeznek, és az
hogy mit válaszol a kormány, vagy hogy válaszol-e egyáltalán, már nem
lényeges. Ebből aztán tudni lehet, hogy a kérdésfeltevések sem
valók másra, mint a show fenntartására.
Bátorságra, kiállásra volna szükség, különben búcsút mondhatunk Magyarország jövőjének, és beállhatunk a mániás
fogyasztók, és a pénz rabszolgáinak a soraiba, végképp hatalomban hagyva a
hazai, túlnyomó többségben kontraszelektált politikai elitet. Egy olyan új rendszert kell alkotni, melyben kizárt minden
visszaélés, az államtitkok rendkívül szűk körűek. Olyan rendszert,
melyben alap dolog a visszahívhatóság, és mindenki csak egyénileg
kerülhet be a Házba. Olyan rendszert, melyben az emberek maguk
alkotják meg a preferencialistájukat, nem az állam (ti: a pártok)
teszik ezt meg helyettük.
Ahol az államhoz befolyó minden pénz útja nyilvánosan követhető és
ellenőrizhető bárki által. Ahol az adókat az államgépezet arra
költi, ami az emberek által megszavazott preferencialistán
található. Ahol ilyen módon az államgépezet a népakarat
végrehajtója. Ahol minden lényeges kérdésben népszavazás dönt.
Az embereket könnyű lenne összefogni a cél érdekében, mert a nagy
többség már rég kiábrándult a politikusokból a jobb és
baloldalon egyaránt - bármi értelme is maradt még ezeknek a
fogalmaknak. Az említett kiábrándult tömeg jelenti a tömegbázist,
amire építeni lehetne. A tárgyalási, beszélgetési alap ehhez az emberek
közös gondolkodása a politikáról, a politikusokról és a pártokról. Az,
hogy elegünk van belőlük. Az, hogy ugyanúgy unjuk a hazugságokat, mint
az áltatást. Az, hogy úgy tűnik, mintha két ország lenne. Egyesek
jobb és baloldalról beszélnek, pedig de ez tévedés. Valójában két
fő halmaz van. Az egyik a politikusoké, a másik pedig az embereké.
A politikusok hatalma abból ered, hogy megosztják az embereket.
De miközben látszólag harsányan kiállnak valami mellett, vagy
éppen valami ellen, a színfalak mögött a mutyizás, haverkodás
folyik.
A tömegbázis tehát megvan, józan ésszel az egység is megteremthető volna. Az emberek
összehozhatók, ha mellőzzük mind az
álszent pragmatizmust, mind pedig a
kirekesztő formákat. Később ha már megvan a bizalom, lehet tágítani a
közös metszetet oktatással, és bőséges információval. Idővel a közös
célok áldozatvállalással párosulva értelmet nyernek, és ez az ami a
további hajtóerőt adhat a majd megszülető mozgalomnak.
Ha a keretekben megállapodtunk, minél több embert be kell vonni a
részletek megvalósításába. Ha pedig elég sok embert megnyertünk egy új rendszerváltásnak,
alakíthatunk egy pártot, ami nem igazán pártként működne, hanem
információs csatornaként. A cél egy választáson való győzelem, majd a
pártos demokrácia felszámolása. A jelszó valami olyasmi lehetne,
hogy szavazzon ránk, aki nem akar pártokat látni többé a parlamentben!
A
pártalapítás járható alternatívája lehet,
hogy kiválasztunk egy létező, számunkra
szimpatikus pártot, és azt támogatjuk, persze csak úgy, hogy velük
előtte részletes társadalmi szerződést kötöttünk. A pártból, mely
kénytelen feladni hatalma javát a társadalmi szerződésből adódóan,
hamar kihullik az ocsú, s végül csak a nemzet szolgálatára alkalmas
emberek maradnak meg benne. Velük pedig már sokkal könnyebb
megvalósítani az emberek demokráciáját.
Nibiru
2006.11.25
|
|
