|
Ajánlott
hírforrások
Erdély,
Székelyföld képekkel
Családomban azzal a nagyívű tervvel álltunk elő, hogy majd körülnézünk
a Kárpát-medence magyarok lakta vidékein. Ebből egyelőre "csak" Erdély
lett, de oda gyakorlatilag minden évben visszatérünk, van hogy
többször is. Jártunk ugyan a felvidéken is, de csak átruccanásképpen.
Tervbe van véve Kárpátalja is, de azt még meg kell szervezni. Az
Erdélyről szóló kedvcsinálóm az évek során annyira népszerű lett, hogy már két
alkalommal is összefutottam odakint olyanokkal, akik az én oldalamat
böngészve tervezték meg az útjukat. :) Kapcsolódó oldalak:
Utazások Nagy-Magyarhonban
Erdély, Székelyföld - Turista információ
Máréfalva székelykapui
Nemzeti klubok
Hajdanán az azóta már többségében megboldogult polgári körök alakulásakor számos szellemi műhely
jött létre, melyek közül néhány a mai napig működik, és várja a vendégeket.
Ezek nem pártkötődésű, hanem igazi nemzeti gondolkodású emberek által
szervezett klubok. A belépés többnyire ingyenes, de ahol van belépő, az sem
vág senkit sem földhöz. Az előadásokon, és beszélgetéseken
sokszor hallani olyan dolgokat, amelyekről a napi sajtóból nem értesülhet az
ember.
Ajánlott könyvesboltok
A nemzeti könyvesboltok kiemelkedő szerepet töltenek be az ország valódi
rendszerváltás felé vezető útján. Többnyire elkötelezett emberek vezetésével
üzemelnek, és olyan irodalmat is terjesztenek, melyek a könyváruházak polcain
sosem fordulnának elő.
Könyvajánló
A könyvajánló olyan könyvek listáját tartalmazza, melyeket olvasmányaim
közül fontosnak tartok. Eléggé le vagyok maradva a
kiegészítésekkel, de azért így is elég tűrhető a lista. Nem kell meglepődni
azon, hogy olyan könyveket is ajánlok, melyek nem tartoznak a magyar
témakörbe. Ez ugyanis nem egy szimpla magyar könyvajánló. Ez az
én személyes ajánlóm.
Ajánlott oldalak, olvasnivaló
Ez az oldal egy általános ajánlónak készül, nem csak magyar témában.
Bár sok érdekesség van már fönt, de messze van még a vége. Egyszer majd
szétbontom témakörönként, hogy emészthetőbb legyen, itt pedig csak a
kifejezetten magyar vonatkozású helyeket hagyom fönt.
2008.06.04
Nem
gyászolom Trianont, még nem
Évek óta mondok hasonlókat a barátaimnak, mikor szomorú megemlékezésekre
hívnak Trianonnal kapcsolatban. Ezt az írást e-mailben kaptam. Azért teszem föl, mert adalék ahhoz,
amit ezzel a témával kapcsolatban érzek.
2008.05.21
Médium,
médiumok, média és médiák
Egy kis nyelvőrködés. :) Most, hogy felhagytam a napi politika
boncolgatásával, végre van időm előszedni a régi nibiru-s írásaimat, és
föltenni újra legalább azokat, melyek még most is aktuálisak.
2008.04.11
Álsámánok, műtáltosok, és Isten inkarnációja
Egy barátom levelének szerkesztett változata a 8000
sámándob szertartás kapcsán Magyarországon történt eseményekről. |
|